Marketing szöveg laptopra a télikertből Cél: weblap Google első helyre kerülése A tartalommarketing első főtétele szerint minden szöveg annyit ér, amennyi hasznos információ van benne. Persze azért szoktunk stílusról, szövegminőségről, nyelvhelyességről is beszélni, de az első tétel ettől még érvényes a szöveg célközönségének a relációjában, sőt érvényes az internetes világban megvalósuló láthatóság vonatkozásában is. Ha… Tovább »
Optimális szöveg: Google első hely

A Corvina Kiadó könyvújdonsága – Sörkönyv – Sörgasztronómia – könyv a sörről. Megjelent! Vétek György–Rosenstein Róbert: Sörkönyv Sokan és sokat beszélnek manapság „sörforradalomról”, amelynek nyomán végre Magyarországon is egyre változatosabb és jobb söröket ihatunk, miközben ezek az italok – a borhoz hasonlóan – a gasztronómiában is helyet követelnek maguknak. A Sörkönyvben elmeséljük, hogyan tört ki…
Mit jelent a pikoló sör? Mondd a csaposnak: kérek egy pikoló világost! Megérti, ha így rendelsz italt a Budapest Terasz pubjában? Aligha. Pedig magyarul van. Az eredete viszont talján. Nézz utána: az Olasz-Magyar Nagyszótár szerint a piccolo = ejtsd pikkolo, magyarosabban ejtve pikoló az olasz nyelvben egyszerűen azt jelenti: kicsi, kicsiny. Német közvetítéssel került hozzánk. A…
Magyarországon későn indult a nagyipari sörgyártás, holott eleink már a középkorban megismerkedhettek a sörfőzés tudományával, jelenleg pedig a kézműves sörök élik virágkorukat. Őseink előbb ismerhették a sört, mint a bort Sokan úgy tartják, ősi borivó nép a magyar, holott elődeink előbb ismerhették a sört, mint a bort. A sör több, mint egyszerű innivaló. Annál sokkal…
Robert Burns: A JÓ SÖR, Ó O GUDE ALE COMES A jó sör, ó. jön is, megy is. Sebaj, ha rongyom rámegy is. Culám, cipőm is eladó – A jó sör, ó, a búra jó. Hat ökröm volt, de kitünő,ami a fő: ugartörő!Elolvad áruk, mint a hó –A jó sör, ó, a búra jó….
Ha nincs bor, akkor van sör, de az mindig. Egy jó történet – vagy inkább legenda – a sörről.Egy filozófia professzor az előadását úgy kezdte, hogy fogott egy befőttesüveget és feltöltötte kb. 5 cm átmérőjű kövekkel, majd rákérdezett, hogy tele van-e az üveg? „Igen” – válaszolták. Ezután elővett egy dobozt, tele apró kavicsokkal, és elkezdte…