A zombik elgondolhatóak, tehát lehetségesek

Zombik a télikertben. De létezik zombipalánta is: elhal, majd feléled

A zombik útja a vallási rítustól a popkultúrán át otthonunkig

A 90-es évektől rohamosan növekszik a zombik népszerűsége a tömegkultúrában. A 2010-es évek elején már évente több mint száz ilyen témájú film készült, s a műfajnak számtalan változata született a klasszikus, vérfagyasztó horrortól a romantikus komédián át a paródiáig.  A foszladozó, vérszomjas élőhalottak kedvelt figurái a kortárs horror irodalomnak, a videojátékoknak és gyakran megéneklik őket a slágerek. A zombik néhány éve a gyerekszobákban is megjelentek: az egyik legnagyobb játékgyártó cég egész sorozatot dobott piacra a különféle szörnybabákból.  A legújabb trendnek köszönhetően pedig akár a nappalinkba vagy a télikertünkbe is beköltözhet a haláli hangulat cserepes növény formájában. Az elsőre hétköznapi szobanövénynek tűnő zombipalánta érdekessége, hogy érintés hatására szinte pillanatok alatt elhervad: lekonyulnak a levelei, szára elernyed, s a virág látványosan elpusztul. Pár óra múlva viszont magától újraéled, mintha mi sem történt volna. Megnyugtató egyébként, hogy a zombivirág nevelése teljesen biztonságos, a növény sokadszori feltámadás után se mutatja agresszivitás és gyilkos szándék jeleit.

Mégis, hogyan kerültek a zombik a lakásunkba és a szimbolikus otthonvilágunkba? És miért váltak a populáris kultúra szereplőivé, sőt sztárjaivá ezek a förtelmes lények?

Kezdetben voltak az élőhalottak

A zombik az élőhalottak közé tartozó fantáziaalakok. A haiti népi hitvilágból származó elnevezés alig egy évszázada került be a nyugati kultúra szókészletébe, de feléledt holtak, élőhalottak már a legkorábbi írott szövegekben is felbukkannak.

Az Istár alvilágjárása című ősi akkád-szír eposzban például a címszereplő azzal fenyegeti az alvilág kapujának őreit, hogy ha nem engedik belépni, vérszomjassá változtatja a holtakat, s visszavezeti őket az élők világába:

S jaj akkor a földi népnek! A holtak élére állok
s fölvezetem, föl a fényre – föl én, hidd meg, valamennyit!
S még hozzá olyan éhséggel-szomjúsággal verem őket
– szerelemmel megetetvén, megitatván életvízzel –
hogy mindegyre éhesebben-szomjasabban barangolnak
s akit csak találnak, élőt, iszonyú agyarra kapván,
vérét italul megisszák, húsát étkül fölzabálják!”

(Rákos Sándor fordítása)

A sírjából visszatérő, nyughatatlan halott képzete az ókori ember valós félelmei közé tartozhatott. A régészek Európa több ókori temetőjében — pl. a szicíliai Kamarina városában — számos olyan sírt tártak fel, melyekben köveket, amforadarabokat találtak az emberi maradványokon. Ezek a nehezékek valószínűleg azt voltak hivatottak megakadályozni, hogy a halottak elhagyják a végsőnek szánt nyughelyeiket.

A zombi-motívum változásai

A zombi eredetileg az afro-karibi vudu vallás egyik alakja. A haiti népi hiedelmek szerint azok, akik természetellenes, erőszakos halált haltak, mágiával újjáéleszthetők, a mágus vagy varázsló pedig személyes rabszolgájává teheti őket. A haitiak tehát mindenekelőtt a halál és élet közötti átmeneti állapotban rekedt, önálló tudatuktól megfosztott emberi lényeket nevezték zombiknak.

A zombi-jelenség viszont sosem volt kizárólag vallási-rituális természetű. Haitin ugyanis gyakran azonosították zombiként a különféle mentális zavarokban szenvedő, katatón jegyeket mutató betegeket éppúgy, mint a pszichoaktív szerek hatása alatt tartott, végsőkig kizsákmányolt rabszolgákat és munkásokat. A zombi fogalmához így kezdettől az elnyomás, a lázadás és az idegenség konnotációi kapcsolódtak.

A nyugati, keresztény civilizáció számára Haiti mindig is misztikus és titokzatos világnak tűnt, a szigetlakók vallását, a vudut pedig vadnak és infernálisnak tartották.  S habár a zombik sosem voltak központi elemei a vudu rítusoknak, a Haitit 1915-ben megszálló amerikaiak érdeklődését felkeltették az állítólagos élőhalottak. Az amerikai köztudatba elsősorban William Seabrook The Magical Island (1929) című népszerű könyve nyomán került be a haiti zombi motívuma, amit a tömegkultúra szinte azonnal felkapott és — kiragadva eredeti kontextusából —, a saját ízlése szerint formált át.

Lugosi Béla a White Zombie-ban

Az 1932-ben bemutatott első amerikai zombifilm, a Victor Halperin rendezte White Zombie (a főszerepben Lugosi Bélával) teljes mértékben rájátszott arra az erősen sarkított és kiszínezett képre, amit a hatásvadász beszámolók közvetítettek a szigettel kapcsolatban: a filmben Haiti veszélyes és idegen világként jelenik meg, ahol a jószándékú fehér házaspárt kis híján elpusztítják a sziget démonikus, primitív és gonosz erői.

A Vox magazin újságírói, Zachary Crockett és Javier Zarracina az amerikai zombifilmek elemzése kapcsán rámutatnak, hogy az egyre népszerűbbé váló zsáner évtizedek óta érzékenyen reagál az aktuális amerikai közhangulatra, reflektál a politika és a társadalom legégetőbb problémáira, és nagyon is adekvát válaszokat képes felkínálni az emberi félelmek és szorongások természetére vonatkozó kérdésekre.

Az 1940-es évektől kezdve a nukleáris háborúktól és a kommunizmustól való félelem manifesztálódott a zombikban. A filmvásznon szovjet kommunisták és ex-náci tudósok sugárzással vagy vegyi anyagokkal élesztették újra a hullákat, hogy segítségükkel pusztítsák el az Egyesült Államok lakosságát.

A 60-as években az üres tekintetű, vánszorgó fantázialények új típusát hívták életre a polgárjogi mozgalmak és a vietnami háború: megszületett az ún. apokalipszis-zombi. A műfajban mérföldkőnek számító  Night of the Living Dead (George A. Romero, 1968) jól azonosíthatóan a faji előítéleteket és az ebből fakadó társadalmi feszültségeket tematizálta. A zombi ugyanakkor a kapitalizmus és a fogyasztói társadalom kritikájaként is értelmezhető, a filmekben az öntudat nélküli élőhalottak és az agymosott, birtoklásorientált tömeg közötti határvonal végképp elmosódni látszik.

A 80-as évektől — az AIDS és az ebola terjedésének árnyékában — a globális fertőzéstől való félelem megjelenítése uralja a szcénát (Resident Evil-fimek).  A legújabb zombi-trendben pedig felértékelődik az individualizmus szerepe, illetve előtérbe kerül a másságtól, az idegentől, sőt voltaképp az egymástól — bárkitől, aki nem azonos velem — való félelem (The Walking Dead-sorozat).

Nem meglepő, hogy zombi-filmek sajátos eszközeikkel nem csupán reflektálnak a kulturális- társadalmi közegre, amelyben létrejönnek, hanem vissza is hatnak rá. Elizabeth  McAlister, amerikai társadalmi aktivista például úgy véli, a Barack Obama elnökjelöltségét övező messianisztikus hangulatot részben a zombi-filmek ’60-as évektől jellemző azon mintája magyarázza, mely a zombiölő hősöket tipikusan bátor afro-amerikai férfiakként ábrázolja.

Mintha élnél — a zombi mint társadalmi jelenség

A zombik bizonyos értelemben már köztünk élnek, hiszen a szlengben elterjedt pejoratív értelmű főnévvel gyakran illetjük a mélán bambuló, feltűnően egykedvű, koncentrálni képtelen, lassú felfogású, esetleg ostobának tűnő egyéneket, de függőségben (pl. drog-,  vagy netfüggőségben) szenvedő személyt is  jelölhet a szó.

Angolszász nyelvterületen újonnan keletkezett kifejezés a smombie (smartphone zombie). Ezt olyan személyre mondják, aki teljesen figyelmen kívül hagyja a környezetét, mert kizárólag az okostelefonjára koncentrál és retteg a mobilja elvesztésétől (nomofóbia). A smombie meglehetősen ön- és közveszélyes embertípus, manapság a közlekedési balesetek jelentős hányadáért a figyelmetlen mobilfüggők a felelősek.

A zombi mint szimbólum a társadalmi aktivizmus területén is jelen van. Amerikában az elmúlt években több olyan tüntetést, felvonulást tartottak, ahol a zombi a politikai szélsőségesség, az előítéletek és a korlátolt gondolkodás megtestesítőjeként szerepelt.

A filozófiai zombi

A zombi néhány éve immár érv és hivatkozási alap lett a fizikalizmust megkérdőjelező elmefilozófia eszköztárában. A filozófiai vagy fenomenális zombi fogalmát David Chalmers vezette be a The Conscious Mind című könyvében azzal a céllal, hogy a materializmus ellen érveljen a segítségével.

A materalizmus (vagy a szinonimájaként gyakran használt fizikalizmus) szerint a világon létező összes tárgy, esemény, tulajdonság fizikai természetű, vagy valamilyen fizikai tulajdonságra épül rá. Ezzel szemben az elmefilozófia azt állítja, hogy a mentális tartalmak (pl. a vágyak, érzelmek) nem vezethetőek vissza puszta fizikai folyamatokra (a fizikalizmus szerint ezek agyi-idegrendszeri állapotoknak feleltethetőek meg).

A filozófiai zombi tulajdonképpen egy gondolatkísérlet: fizikai tulajdonságaiban megtévesztésig hasonlít az emberhez, úgy is viselkedik, mint az ember, viszont nincsenek szubjektív tulajdonságai, mivel nem emberi tudat irányítja, hanem annak valamiféle szimulációja.  Ismeretlen számára pl. a színérzet, a fájdalom átélése vagy a műélvezet.

Chalmers úgy véli, a természeti világon belül a tulajdonságoknak 2 típusa van: a fizikai tulajdonságok és az érzetminőségek.  A tulajdonság-dualizmust elgondolhatósági-érvével bizonyítja: eszerint elgondolható egy olyan — zombi — világ, amely fizikai tények tekintetében pontosan ugyanolyan, mint mi világunk, de érzetminőségek nincsenek benne. A zombik elgondolhatóak, tehát logikailag lehetségesek, akkor azonban a z érzetminőségek nem fizikaiak, vagyis a materializmus téves.

A fizikalista tudósok szerint ellenben a zombik elgondolhatósága megkérdőjelezhető, illetve, amennyiben elgondolhatóak, logikailag akkor sem lehetségesek.

Chalmers zombi-érve mindenesetre az utóbbi évek egyik legtöbbet hivatkozott antimaterialista hipotézise, amely nem kis népszerűséget szerzett magának a médiaérzékeny tudósnak, aki előadásai végén olykor elénekli (elhörögi?) a Zombie bluest bizonyítva, hogy tudomány és popkultúra nem is áll olyan távol egymástól.

Ha jönnek a zombik…

Egyre több jel utal arra, hogy a teoretikus kérdés, miszerint elképzelhetőek-e a zombik, egyértelmű igenlő választ implikál, legalábbis az amerikaiak körében. Olyannyira elgondolhatónak tűnnek ezek a lények, hogy az USA kormányzati szervei és rangos tudományos műhelyei egyaránt segítségül hívják őket ismeretterjesztő projektjeikhez, valamint kísérleti kutatásaikhoz.

A New York-i Cornell Egyetem kutatói 2010-ben elkészítették egy lehetséges zombi-apokalipszis szimulációját járványok terjedésének modellezéséhez használt algoritmusok segítségével. Az eredmények szerint a zombivírus a sűrűn lakott nagyvárosokban terjedne leggyorsabban, míg az elszigetelt helyek jó esélyt kínálnának a hosszabb távú túlélésre. Akinek kedve van, pár kattintással ellátogathat a fiktív városba, Zombietownba, hogy kipróbálja a zombijárvány-szimulátort.

Az amerikai Járványkezelési és Megelőzési Központ 2011-ben blogbejegyzésben tájékoztatta a lakosságot arról, hogyan lehet felkészülni egy esetleges zombijárványra.  A cél az volt, hogy  járványmegelőzésről  szóló általános információkat juttassanak el  a társdalom széles rétegeihez, ám a zombikra vonatkozó figyelmeztetést sokan komolyan vették, s az oldal a magas látogatottság miatt egy időre működésképtelenné vált.

Az Amerikai Védelmi Minisztérium a hadműveleti tervezés oktatásához használta fel a zombikat. A Conplan 888 nevű vészforgatókönyv azt taglalja, hogyan fékezhető meg egy esetleges invázió, és milyen eszközökkel lehet felvenni a harcot a vérengző élőhalottak olyan lehetséges típusaival, mint a radioaktív, a mágikus, a földönkívüli, a vegetáriánus vagy a tyúkzombi.

A hullaparfűm bűze

A zombikészültség alternatív lehetőségét jelentheti a hullaparfüm használata.  Raychelle Burks, a Nebraska-Lincoln-i Egyetem vegyésze kidolgozta annak a kölninek a receptjét, amelyben egyebek mellett a rothadó hús és gennyesedő seb illatesszenciái keverednek. A hullaparfüm bűze remélhetőleg megóvja majd viselőjét a zombiveszélytől, hiszen az élőhalottak köztudottan nem támadnak saját fajtársaikra.

A népszerű fiktív lények demonstrációs, tömegtájékoztatási vagy oktatási célú felhasználása — amellett, hogy valóban eredményesnek tűnik és kifejezetten szórakoztató — értelemszerűen támogatja és tovább duzzasztja napjaink zombi-kultuszát.

Végidő, zombikkal

Úgy tűnik, a zombikra olyannyira szükségünk van, hogy immár a világvégét se tudjuk elképzelni nélkülük. A zombi-apokalipszis az utóbbi évtizedek irodalmi és filmes világvége-fikcióinak talán legjellemzőbb változata lett. A gonosz földönkívüliek, természeti és kozmikus katasztrófák veszélyét jó ideje háttérbe szorítja az élőhalott-invázió horrorisztikus látomása, mely a végső pusztulás árnyát vetíti az emberiségre.

Max Brooks, a World War Z című hollywoodi kasszasiker alapjául szolgáló regény szerzője úgy véli, a zombik a mai, bizonytalan kor félelmeinek megtestesítőiként kerülhettek a végidő-víziókba. A nagyon is valós globális fenyegetésekkel, a lehetséges katasztrófákkal való számvetés túlontúl félelmetes, ezért az emberek egy „biztonságos”, fikciós teret keresnek apokaliptikus szorongásaik megéléséhez és feloldásához, hiszen ha a vég katalizátora tisztán fikcionális, a néző egzisztenciális biztonságérzete nem sérülhet drasztikus mértékben.

Úgy tűnik, a dehumanizált, bármiféle szubjektív vonásnak híján lévő fantázialények alkalmasak arra, hogy az emberiség elképzelt végső, drámai csatájában rájuk osszák a civilizáció legveszélyesebb ellenségének szerepét. 

A klasszikus zombi nem egyéb, mint romló, undorító fizikum és gyilkos ösztön egyszerű kombinációja,

s épp emiatt az emberi félelmek széles skálája válik megjeleníthetővé általa. A zombi voltaképp egy üres hely, az öntudattal bíró ember perspektívájából afféle veszélyes hiánylény, amibe a humánum mibenlétén és saját végső sorsán töprengő néző a legbenső félelmeit projektálhatja. Ezzel együtt jó választásnak tűnik a vegytiszta minőségekként szembe állított Jó és Rossz harcának — ami a klasszikus, vallásos apokalipsziseknek is jellegadó vonása — színre viteléhez, illetve ahhoz, hogy legyőzése és elpusztítása által megfogalmazhatóvá, kimondhatóvá váljék valamiféle általános és végső igazság az emberi faj célját vagy az egyes ember szubjektív értékrendszerét illetően.

Zombik az otthonunkban

A vudu rítusokból eredő zombi — az eredeti jelentéshálóból kiragadva, majd egy másik kulturális környezet ízlésének és elvárásainak megfelelően átformálva — alig egy évszázad alatt a nyugati populáris kultúra kultikus lényévé vált. Groteszk, félelmetes és életveszélyes, de korántsem legyőzhetetlen élőhalott, és akár nevetségessé is tehető: egy öntudat nélküli, foszladozó, esetlen hullává lefokozott Halál, ami a globális fogyasztói kultúra csatornáin át akár a mi otthonunkba is bevonszolhatja magát.

Ne feledjük, a zombinövények már a télikertben vannak.

Vendégposzt. Írta: H. T.

Gyógynövények – Tiszta víz. Télikert és Arvisura terasz

weblap seo - honlapok keresőoptimalizálás - google-helyezés javítása - első hely

honlapoptimalizálás: weblap.org - seo - prémium linképítés | google: weblap.blog | keleti gyógyászat: ayurveda.balladium.hu - pr-cikk egészség, életmód, gyógyítás