Drog és irodalom – drogos írók

Drogok és drogosok az irodalomban

Aki méreghez folyamodik, hogy gondolkodjék, rövidesen nem képes méreg nélkül gondolkodni (Baudelaire)

Nagyjából tudható, kik voltak a legnagyobb alkoholista írók. Vagy legnagyobb író alkoholisták. Mutatkozott némi igény egy hasonló lista összeállítására és közzétételére: kik lehetnek / lehettek a legnagyobb kábítószerfüggő alkotók az irodalomban. A lista részben B. P. kollégám kutatásain és régebben a neten elérhetővé tett véleményén alapszik – de számos szemponttal, szövegrésszel kiegészítettem vázlatát. Ő ezt írta:

“Kritikusabb vagyok, mint az alkoholista listát összeállítók, hisz az én listámra csak azok kerülhettek föl, akik élményükről, látomásaikról, függőségükről ténylegesen írtak műveikben. Továbbá könnyen előrébb kerülhetett az a szerző a sorban, aki az életét tette föl arra, hogy leírja a kábítószer-függőségének jellegzetességeit és a szenvedély mivoltát. Eredetileg top 10-es listát akartam, de olyan kritikus voltam magammal, hogy végül csak nyolc szerzőt írtam össze. Nagyon fontos, hogy a lista nem azt kívánja bemutatni, szerintem ki a jobb író. Azt látjuk, kik azok a szerzők, akik a leginkább a kábítószerekről írtak úgy, hogy maguk is függők voltak (vagy legalább rendszeres fogyasztók). Természetesen a lista nem tükrözi a világirodalmi színteret. Azokat az írókat próbáltam bemutatni, akiket hazánkban is olvasnak.”

Én kevésbé voltam szigorú, meg akartam toldani a 8-at kettővel, de aztán elragadott a terápiás munkám.

Drogfüggő írók – TOP 8 –  1. rész

8. Charles Baudelaire

A romlás virágai sikertelensége után menekült a szerző, többek közt hasis és ópiummámorba. Ennek az időszaknak a szüleménye a Mesterséges mennyországok.

„Azon kívül ez a remény egyfajta ördögi kör: tegyük fel egy pillanatra, hogy a hasis tehetséget ad, vagy legalábbis megnöveli azt. Ám elfelejtik, hogy a hasis természeténél fogva csökkenti az akaratot, és így azt nyújtva az egyik oldalon, amit a másikon elvesz, vagyis képzelőerőt ad anélkül, hogy annak a hasznát lehetne venni. Végül, ha olyasvalakit veszünk példának, aki elég ügyes és elég határozott ahhoz, hogy kivonja magát ez alól az alternatíva alól, egy másik végzetes, borzalmas veszélyre kell felfigyelnünk, arra, mely minden megszokás velejárója. Ugyanis valamennyi hamarosan szükségletté válik. Aki méreghez folyamodik, hogy gondolkodjék, rövidesen nem képes méreg nélkül gondolkodni. Átélhetjük e kellőképpen annak az embernek rettenetes sorsát, akinek megbénult képzelőereje nem tud működni többé hasis vagy ópium segítsége nélkül?”

Egy hallatlan érzékenységű szellem beszél itt a hasis és az ópium hatásairól, képzeletről és tapasztalatról, érzékekről és szorongásokról. Ír személyes beszámolót és ír kommentárt Thomas de Quincey Egy angol ópiumevő vallomásai c.  memoárjához. Szigorúbb tudományossággal talán lehet írni e szerek hatásairól, szigorúbb költészettel bizonyosan nem. És tárgyilagosabban is nehéz lenne. Baudelaire műve valószínűleg soha nem volt olyan aktuális, mint éppen most. 

Korábban Baudelaire előszeretettel fordította Poe munkáit hasist szívva. Ezt később megbánta, az lett a véleménye, hogy a hasis nem művészeknek való, hiszen elpusztítja az akaratot és magányossá teszi az embert. 

És ha már említettük, legyen is ő a következő:

7. Thomas De Quincey

Az ópiumnak

   rabja lesz, ki nem ízlelte azt,
   s ki ízlelé már, mind többet fogyaszt.

Quincey Leghíresebb műve, az Egy angol ópiumevő vallomásai. Leírta, hogyan szabadulnak fel, majd torzulnak lidércessé a „paradicsomi” látomások az ópium hatására.

„Minden erős szenvedélynek az a természete: minél tovább tart, annál inkább erősödik.”

„Átnyújtom feljegyzéseimet neked, kedves olvasóm, életem egy nem mindennapi szakaszáról, s ha helyesen ítélem meg a dolgot, biztos vagyok benne, hogy e vallomás nemcsak érdeklődést kelt majd, de hasznos is lesz és nagymértékben tanulságos. Ez a reménység vezetett, mikor papírra vetettem e feljegyzéseket, s ez legyen egyben mentségem is, ha átlépem ama tisztes és nemes korlátokat, melyek többnyire visszatartanak minket tévelygéseink és gyarlóságaink nyilvános mutogatásától. Valóban, semmi sem sérti úgy a jóérzésű angolt, mint ha látnia kell, hogy valaki a saját erkölcsi fekélyeivel és sebhelyeivel hivalkodik, letépve és félredobva azt a szemérmes fátylat, melyet az idő vagy az emberi gyengeségek iránti megbocsátás réges-rég rájuk borított.”

Az angol esszéista műveiben a szubjektiv idő- és a tudatfolyam ábrázolására, valamint a próza poetizálására tett kísérleteivel a XX. századi regényírást előzte meg. Az 1785. augusztus 15-én Manchesterben született költő a kábítószer rabjaként leírta hogyan szabadulnak fel, majd torzulnak lidércessé a „paradicsomi” látomások az ópium hatására. Az Egy angol ópiumevő vallomásai nagy hatással volt nemcsak kortársaira, hanem a későbbi nemzedékek alkotóira is, Cecil M. Joepardy, a bengáli nyelven alkotó madagaszkári költő, maga is ópiumfogyasztó, például neki ajánlotta Az ópium apoteozisa c. költői elbeszélését.

>> folytatása következik (Csáth Gézával)

weblap seo - honlapok keresőoptimalizálás - google-helyezés javítása - első hely

honlapoptimalizálás: weblap.org - seo - prémium linképítés | google: weblap.blog | keleti gyógyászat: ayurveda.balladium.hu - pr-cikk egészség, életmód, gyógyítás