pszicho blog weblap

Eszmefuttatás a felnőttségről: túlazonosulás

A túlazonosulás mint a felnőtté válás ára

túlazonosulás - felnötté válásAz egyre szélesebb körben ismertté váló, de mind az írásművészetet, mind az emberi természet megközelítését eléggé felületesen végző Adelay B. Kroll felnőttségről írt eszmefuttatása némileg megragadta a figyelmemet. Jóval tagoltabb témakör a felnőtté válás megközelítése, mintsem ennyire leegyszerűsítve lássuk, és itt most nem a már biológiai értelemben vett felnőttkor személyiség tovább fejlődésének, önállósuló folyamatainak szakaszaira utalok, mindinkább magára a személyiség kialakulására, fejlődésére az emberi kor kezdeti szakaszától kezdődően. Mert meggyőződésem szerint ez is részekre osztható:

Miként az anya a testében fejlődő magzatát érthető módon az önmaga testében keletkező, saját testének részeként definiálja, mintegy test a testben, úgy a magzat az anyja testének, pszichikumának „kiszolgáltatottjaként” él, azzal kénytelen kölcsönhatásban. Helyzetéből eredően még kialakulni sem kezdődő személyiségét, az anyaméhben produkált viselkedésformái által, az anya a magzata egyéni, sajátos, individuális személyiségjegyeinek tudja be.

Persze ez nem teljes van így, vagy csak részben, mert itt az anya csak általános biológiai reakciókat tapasztal. Az anyának a magzatáról elgondolt képe, illetve megtapasztalt fizikai megnyilvánulásaiból következtetett elképzelései, a gyermeknek későbbiekben kialakuló személyiségéről nyílván nem adnak valós képet, az öröklött genetikai adottságokon kívül nincs semmi konkrétum. A magzat kihordásának szakaszában, mint már említettem: test a testben – valamelyest az anya személyiségét „hordja” a leendő gyermek, a szüléssel a kettéválás viszont meghozza és elindítja az új élet személyiség fejlődésének hosszú folyamatát.

A magzat az anyától gyermekké különül.

Mint tudjuk, a személyiség fejlődése, ha jobban tetszik: a felnőtté válás szakaszai gyermekkorunktól kezdődően talán egészen bizonytalan, kiszámíthatatlan ideig egész életünkön keresztül alakulnak, változnak és főleg tapasztalás által. Véleményem szerint itt kapcsolódik be az Kroll ezt roppant felületesen kezeli. Teóriája az, hogy a megtapasztalás folyamatának ára van, mégpedig a túlazonosulás. Szerinte minden tekintetben ennek tudjuk be a már kiforrt személyiségünk túlkompenzáló viselkedésformáit, holott csak újat tanulunk, elsajátítunk, és ezt jól akarjuk csinálni kellő figyelemmel, ezért az azonosulás az elsajátítandó feladatra fókuszál, koncentráltan azonosulunk az új szereppel. Tehát úgy gondolom, nem csak az önelfogadás hiányából eredeztethető ez az eltúlzott viselkedési reakció a felnőttségre, inkább a fejlődési képességeink ösztönöznek minket a felnőtté válásra.


weblap seo - honlapok keresőoptimalizálás - google-helyezés javítása - első helyweblap seo

honlapoptimalizálás: weblap.org - seo - prémium linképítés | google: weblap.blog | keleti gyógyászat: ayurveda.balladium.hu - pr-cikk egészség, életmód, gyógyítás  

Kommentek

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!