pszicho blog weblap

Télapó (Dr. Kállay O. Béla életrajza)

A szárazföldi hajónapló és a pszichoblog

Irodalmi-naplóírói próbálkozásaim számosak, webre kettő került; ezek el is térnek, meg össze is kapcsolódnak, sok ellentmondás nehezen hidalható át, mert bár mindkettőt én írtam, két alternatív önmagamat is megalkottam közben.

A Szárazföldi hajónapló szerzője szerint anyám és nagyszüleim trianoni menekültek voltak, 44-ben visszaköltöztek Beregszászba; pechükre. Anyám férjhez ment erdőmérnök apámhoz, aztán megszülettem. Apámat 59-ben áthelyezték Belarussziába, anyám követte, én maradtam a nagyszülőkkel, illetve már akkor kétlaki kezdtem lenni. Aztán nagyanyám meghalt, akkor nagyapám és én is felköltöztünk a Novozavodszk nevű „városba”, ipartelepre inkább. Ott érettségiztem, de nyaranta visszajártam Sárosorosziba, a másik nagyszülőkhöz. Aztán besoroztak a tengerészethez; az ukrán flottához kerültem. Közben apám üzemi balesetet szenvedett, leszázalékolták. Szüleim és nagyapám visszaköltöztek Beregszászba, én pedig maradtam a seregben, továbbszolgálóként, illetve elvégeztem a tiszti akadémiát. 18 éven át hajózgattam… Kis intermezzo, hogy közben négy évig házas, és egy évig Csernovic város (feleségem volt ide való) rendőrparancsnok-helyettese is voltam, nem csekély apósi befolyásnak köszönhetően. (Fiam, menyem, két unokám él ma abban a városban.) De a házasságom tévedésnek bizonyult, visszakértem magam a tengerészethez. Még jóval ezelőtt meghalt nagyapám. Amikor apám is, akkor anyám férfi nélkül maradt, vissza kellett térnem hozzá. Ekkorra már a tengerészet sem volt a régi. Ez közvetlenül a rendszerváltozás utáni zavaros években történt. Minden lehetséges és lehetetlen módon kerestem akkor a pénzt. Két-három hetente meglátogattam a lassan felnőtté cseperedő fiamat Csernovicban, összehaverkodtam feleségem kazah férjével (na, tőle kaptam a doktorátusomat egy végigvodkázott éjszakán!), mindenfélét üzleteltünk… Kijártam Orosziba is az unokatestvéreimhez (ottani nagyszüleim is meghaltak időközben). Ha ment az üzlet, hetente buszra ültem, egyenes járat híján általában Rahón szálltam át, ott ismerkedtem meg ébenfekete hajú titkos szeretőmmel. Aztán egy nyári napon anyám bejelentette, hogy ukrán részről megkaptuk a kiutazási engedélyt, magyar részről pedig megtörtént újrahonosításunk: Hajdúböszörménybe költöztünk, idős nagynénémhez. Ott aztán anyám hozzáment egy nálam fiatalabb pasashoz, én pedig leléceltem. Sokfelé laktam és még több felé jártam azóta, kevéske tengerben is volt részem, de nem igazán ízlett a nosztalgia, így beiratkoztam az ELTÉre, pszichológia szakra.

Most éppen fővárosi, de inkább úgy mondanám, külvárosi lakos vagyok: családi házunk beépített teraszán alakítottam ki infrafűtésű télikerti dolgozószobámat. Emlékirataimat írom.

Törzsvendégnek számítok a közeli kocsmában, továbbá egy matróz-klubban, ahol rangot szereztem a sok édesvízi között, továbbá törzslátogató vagyok a kerületi Szabó Ervin Könyvtárban, és beiratkoztam egy SEO-tanfolyamra is. Ja, májustól szeptemberig a balatoni mentőszolgálat alkalmazásában állok hivatásos életmentő és fulladásos traumát kezelő pszichológus beosztásban, ősszel-tavasszal néha kamionokat kísérek, télen pedig szakállat eresztek és én vagyok a télapó.


Dr. Kállay O. Béla életrajza

Nem kevésbé szövevényes alternatív életrajzom szerint az ungvári vár tövében élő, saját állítása szerint Laborc morva fejeledelem sírját megtaláló archeológus professzor, Kállay Ágost elsőszülött fia vagyok, Dr. Kállay O. Béla néven jegyzett irodalomtörténész, gyakorló pszichiáter, diplomás terapeuta, a kognitív viselkedésterápia elkötelezett híve, időnként mentális tréner és gyóntató, továbbá keletkutató és az ayirvédikus keleti gyógyászat gyakorlója. Öcsém Kállay Laborc (illetve névváltoztatási kérelme óta Labord), a profi fantaszta és amatőr magánzó.


weblap seo - honlapok keresőoptimalizálás - google-helyezés javítása - első helyweblap seo

honlapoptimalizálás: weblap.org - seo - prémium linképítés | google: weblap.blog | keleti gyógyászat: ayurveda.balladium.hu - pr-cikk egészség, életmód, gyógyítás  

Címkék: ,

Kommentek

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!